New velvet love

 

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

img_9845

Nagyon Boldog Új Évet kívánok minden kedves olvasómnak! Remélem Nektek is kellemesen teltek az ünnepek és volt lehetőségetek pihenni a nagy készülődések mellett. Én nagyon élveztem, hogy a szeretteimmel tölthettem az időt, jókat nevettünk és finomakat ehettünk, mint ahogy ez karácsonykor szokás. Pihenni viszont nem sokat tudtam, és most már nem is fogok tudni, mivel holnap szilveszter és mellette tanulnom kell a januári vizsgákra, a következő 3.-án lesz jogból… de gondolom sokan másoknak is vizsgaidőszak van vagy pedig már elkezdődött a munka. Azért a holnapot még élvezzétek ki akár pihenéssel, akár bulizással, csak hogy jól induljon az új év!

Hihetetlen, hogy egy újabb évet tudhatunk magunk mögött, legalábbis nekem olyan gyorsan eltelt ez az év, csak úgy repült az idő. Mint mindig lettek rossz és jó emlékek is, de a lényeg, hogy a rosszból tanultam és remélhetőleg csak bölcsebbé váltam tőlük, míg a szép emlékek örökké megmaradnak és csak erősítenek. Összefoglalva számomra csodálatos volt a 2016, ezt pedig köszönhetem családomnak, barátimnak és szerelmemnek aki az életem eddigi legszebb napját okozta, mikor megkérte a kezem… Ha még esetleg nem olvastátok volna a bejegyzést, ITT megatáláljátok róla a képeket:)

Kíváncsian várom a 2017-es évet, remélem hasonlóan jól fog telni sok új kalanddal, mellesleg lesz nem egy fogadalmam új évkor(mint mindig)… amit ha szeretnétek januárban Veletek is megosztok, és szívesen fogadom ha van bármi ötletetek a bloggal kapcsolatosan, mit szeretnétek többé és kevésbé látni jövőre:)

// Happy New Year to all of my dear readers! I hope you all had an amazing holiday time with your loved ones:) I really enjoyed Christmas even though there was a lot to do and prepare for it, but it’s always worth it when I can spend it with my family. As usually we had lots of tasty meals with even more delicious sweets, and I definitely ate too much in the last week, but who could say no to these yummy things… not me at least, haha. I would have liked to rest a little more, but I really had no free time and unfortunately I have to study for my next law exam which is on the 3rd of January. But tomorrow we will celebrate new year for sure with some drinks, just to start 2017 in a good way with friends.

This year have passed by so quick for me, time was just flying. As always there were both bad and good memories, but hopefully the bad ones just got me wiser and the good ones will stay forever with me. All in all 2016 was an amazing year and I wanted to say a big thanks to my family, friends and my love who specially made 2016 a beautiful and unforgettable one when he asked me to marry him…There is no words for how happy he made me. If you haven’t seem the pictures from the engagement, you can see them HERE 🙂 

I’m really looking forward to 2017’s new adventures and happenings, as always I’ll have some new year’s resolutions and I can share it with you guys if you would like to. Btw. if you have any advices/ideas to my blog about what and which kind of post you would like to see more or less next year, then please comment and help me out with it:) 

OUTFIT

Follow:

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *